Kovács Ádám kollégánk az Építéstudományi Egyesület 75 éves évfordulájának konferenciáján eredményes szakmai és egyesületi tevékenységének elismeréséül ÉTE érdemérmet kapott.
Gratulálunk az elismeréshez!
Idén 6 egyetemi és 2 középiskolás TDK dolgozat készült a tanszék munkatársainak témavezetésével. A dolgozatok a TDK konferencián a Morfológia szekció keretében kerültek bemutatásra, ahol egy, a TTK-n készült dolgozat előadása is elhangzott.
Gratulálunk a dolgozatok szerzőinek és témavezetőiknek!
Sébastien Michel 2024.10.11-én sikeresen megvédte About the fracture pattern of inflated elastic brittle rings című disszertációját.
A nyár folyamán Sébastien Michel (témavezetője: Sipos András) az EHBDT döntése alapján a BMe Kutatói Pályázaton első díjat nyert. A kutatás összefoglalója elérhető az EHBDT honlapján .
Gratulálunk a kiemelkedő eredményhez, és sok sikert kívánunk a további pályafutáshoz!
Tanszékünk kollégáinak részvételével zajló, úttörő munkáról jelent meg publikáció a PNAS Nexus folyóiratban. A cikkben bemutatott új és univerzális formaosztály a „lágy cellák” nevet kapta. A Domokos Gábor kutatóprofesszor és Regős Krisztina doktorandusz közreműködésével készült munkáról a természettudomány vezető folyóirata, a Nature címlapján számolt be.
A kuratórium döntése szerint a Hauszmann-díj pályázaton különdíjban részesült Szondi Máté Membránfelületek számítása az egyirányú térbeli Bloore-egyenlet használatával, valamint membrán erőjátékú héjszerkezetek mechanikai viselkedésének vizsgálata című kétfókuszú Kiválósági Diplomamunkája (témavezetők: Sajtos István, Sipos András). A díjat az Építészmérnöki Kar 2024-es Diplomaosztó Ünnepségén adták át. Gratulálunk!
Elhunyt Peredy József, tanszékünk emeritus professzora, korábbi tanszékvezetője, az Építészmérnöki Kar CAD oktatásának úttörője.
Kedves Tanár Úr, nyugodj békében!
Peredy tanár úr tudományos és oktatói önéletrajza ❯A 2023/24. tanév őszi félévében zajló Specializációs Projekttárgy módszerét, tervezési folyamatát és az elkészült alkotásokat mutatja be egy új cikk az Építészfórumon: Hallgatói projektek a Műegyetem Építészmérnöki Kar, Forma és Szerkezet Specializációján .
Az installációk készítőinek ezúton is szívből gratulálunk!
Tanszékünk demonstrátori helyet kínál azon felsőbbéves hallgatóknak, akik a tanszék tárgyaiból legalább jó eredményt értek el.
Beadási határidő: 2024. augusztus 30. 12 óra. Demonstrátori kiírás ❯
Az ünnepi Kari Tanácson Fehér Eszter az év gyakorlatvezetője díjban részesült. Gratulálunk!
2024 tavaszán kettő Kiválósági Diplomamunka készült tanszékünk közreműködésével.
Mindkét szigorló hallgató jeles eredménnyel védte meg diplomáját. Gratulálunk és sok szakmai sikert kívánunk!
A több, mint 50 felsőoktatási intézmény részvételével megrendezett Biodesign Challenge 2024 nemzetközi oktatási programban a Domokos Gábor professzor által is mentorált, a California College of the Arts Architecture és a University of California hallgatóiból álló csapat Shell We Dance? pályamunkája az Outstanding Science Winner díjban részesült.
A Forma és Szerkezet Specializáció keretein belül a 2024 őszén induló diploma-előkészítő félév és a 2025 tavaszán induló komplex félév tervezési feladata a Kelenföldi pályaudvar régi épületének újjáélesztése és a környező terület rendezése.
A 4-es metró végállomásának kialakítása után a Kelenföldi pályaudvar környékén komoly fejlesztések valósultak meg, de a terület egyes részei még nem követték a változásokat. Az egykori pályaudvar épülete ma már életveszélyes állapotban van, a peronok csak részben fedettek, a távolsági buszok megállója rendezetlen, a villamos végállomás nem kapcsolódik szervesen az új létesítményekhez, a sínek mellett nagyobb hasznosítatlan területek vannak.
Tervezett témák: pályaudvar rekonstrukció | peronok | intermodális pályaudvar | Vasút utca. Teljes kiírás
A Forma és Szerkezet Specializáció 2024 őszén a Projekttárgy keretében feszített szerkezetek modellezését és építését célozza. Ezúttal is valós méretű installációkat készítünk, kezdetben elsősorban analóg, de a technika által már támogatott kézi technikákkal, majd digitális tervezés és gyártási folyamatok segítségével hozunk létre felületeket.
A félév során olyan feszített, többször görbült felületeket készítünk, melyek együttese a szigorúan vett geometrikus rendszerből kilépve térbeli formákat generál. A perem mentén történő megfogás, az anyag rugalmassága alapvetően a megszokottól eltérő formákat, mozgatása folyamatosan változó kinetikus szerkezeteket eredményez. A folyamat során megismerkedünk a parametrikus modellezés és alkotás erőtanilag helyes alkalmazásával, valamint vizuális szkriptek segítségével formát adunk a paraméterekkel meghatározható felületeknek.
A félév végén a digitálisan elkészített installációkat csapatonként megépítjük és egy performansz keretein belül „leleplezzük”. A modellek folyamatos léptékváltása elvezet a szobortól az épületig. A felületek vizsgálata közben cél azok későbbi épület léptékű felhasználhatóságának vizsgálata is.
A Forma és Szerkezet Specializáció bemutatkozása június 5. szerda 12:30-tól lesz a Rajzi tanszéken.
A mérnökgeológia egyik vezető folyóirata, a Rock Mechanics and Rock Engineering szerkesztői a Giovanni Barla Best Paper Award 2023 díjban részesítették a tanszék munkatársainak közreműködésével készült cikket (link ).
Az írás a 360 tonna tömegű, Pena di Equilibrio ingókő stabilitását vizsgálja és új módszert ad az ingókövek állékonyságának számszerűsítésére. A nemzetközi együttműködésben készült cikk első szerzője Ludmány Balázs, a BME VIK Irányítástechnika és Informatika Tanszékének tanársegédje, és a szerzők között szerepel Domokos Gábor és Sipos András is. A díjat a folyóirat szerkesztői az adott naptári évben a Rock Mechanics and Rock Engineering folyóiratban megjelent, általuk kiemelkedőnek tartott 2-3 cikknek ítélik oda.
A tanszék által ajánlott TDK témák leírásai elérhetők a következő hivatkozáson: TDK témák ❯
A tavaszi félévben újra indul a TT1 a Forma és Szerkezet Specializáció tanszékeinek szervezésével! Újra Brigetioba (Komárom) tervezünk, idén mobil és mozgatható lefedést, amely védi a régészeket a nap hevétől és az esőtől. A szerkezet gyorsan felállítható és gyorsan elbontható kell, hogy legyen.
A félév során modellezéssel, alakkereséssel, modellek felmérésével, helyes és gazdaságos szerkezeti megoldások konstruálásával fogunk foglalkozni. Az érdeklődő hallgatóknak rövid bepillatnást adunk a Rhino3D és Grasshopper által nyújtott alakkeresési módszerek és parametrikus tervezés világába.
Hívunk és várunk minden érdeklődőt január 23-án (kedden) 15:00-ra a Rajzi II Műterembe a téma és a félév menetének bemutatására! A teremben a tájékoztató ideje alatt megtekinthetők a Specializációs Projekttárgy féléves munkái is!
Tanszékünk másodéves doktorandusza, Regős Krisztina (témavezetője: Domokos Gábor) a BMe Kutatói Pályázaton második díjat nyert. A díjat Nyulászi László professzor, az EHBDT elnöke adta át az Akikre büszkék vagyunk – tudományos kiválóságaink 2023 egyetemi rendezvényen.
A Krisztina kutatását bemutató összefoglaló elérhető az EHBDT honlapján . Gratulálunk a kiemelkedő eredményhez!
Az MTA Tudományünnep+ rendezvénysorozatának keretében tartott előadást Sipos András az elemi geometriai szabályokat követő összetett geometriai formákról Geometria és alakfejlődés a természetben címmel. Az esemény házigazdája Fehér Eszter volt, az előadásról készült felvétel megtekinthető itt: mta.hu/tudomanyunnep2023-felvetelek
„Ha egy matematikai diszciplína messzire távolodik tapasztalati forrásától, az súlyos veszélyt rejt magában. A forrásától eltávolodott folyó jelentéktelen ágak sokaságává különül el és a diszciplína részletek és bonyodalmak szervezetlen tömegévé válik.” [Neumann János]
A Műegyetemen ismét megrendezésre kerül a Alkalmazott Matematikai Nap, melynek idei előadói Scheuring István (HUN−REN Centre for Ecological Research) és Eduardo Altmann (University of Sydney).
Időpont: 2023. december 6. 15:00 Helyszín: BME Q épület QAF14 terem. Honlap
Gratulálunk Sipos András Árpád tanszékvezetőnknek, aki az elmúlt 5 év publikációs teljesítménye alapján a BME publikációs elismerésében részesül!
LinkA világ vezető műszaki egyetemének MIT Technology Review folyóirata részletes portréban mutatja be tanszékünk professzorát, Domokos Gábort, és kivételes kutatói munkásságát.
A cikk elérhetősége: technologyreview.com
A 2023. június 7-én tartott Ünnepi Kari Tanács ülésen tanszékünk oktatója Strommer László Rektori dicséretben részesült, szívből gratulálunk!
Elkészült Forma és szerkezet specializáció weblapja: formstruct.bme.hu . A specializációra hivatalos jelentkezés a Neptunban lehetséges július 18.-ig. A jelentkezőktől kérnénk egy online kitölthető motivációs levél kitöltését is.
Specializáció tájékoztató: 2023. június 15. csütörtök 17:00, Rajzi Tanszék 2-es terem.
További részletek a specializáció weblapján. Kérdés esetén forduljanak a Rajzi, a Szilárdságtani és a Morfológia tanszékek kollégáihoz!
A Morfológia és Geometriai Modellezés Tanszék munkatársai részvételével jelent meg tanulmány a világ egyik legtekintélyesebb folyóiratában, a Proceedings of the National Academy of Sciencesben (PNAS), melyben geometriai ötleten alapuló megoldást javasolnak az egyrétegű anyagok szupramolekuláris mintázatának feltérképezésére. A tanulmány vezető szerzője Regős Krisztina, tanszékünk doktorandusz hallgatója, és a Bázeli és a Berni Egyetem több kutatója mellett társszerzője Domokos Gábor, tanszékünk kutatóprofesszora, és Konstantin S. Novoselov Nobeldíjas professzor. PNAS bme.hu qubit.hu index.hu
Kedves Hallgatók! A Forma és szerkezet specializációra a hivatalos jelentkezés a Neptunban lehetséges július 12.-ig. A jelentkezéshez kérnénk egy online kitölthető motivációs levelet .
Kérdés esetén forduljanak kollégáinkhoz!
A Forbes Magazin címlapján hozta az Építészmérnöki Kar Kiválósági Diploma programjában diplomázó Regős Krisztinával és témavezetőjével, Domokos Gábor professzorral készített interjút. Az interjú Krisztina szakdolgozatának eredményeit, az eredményekhez vezető utat mutatja be.
A cikk elérhetősége: forbes.hu/legyel-jobb/gomboc-covid-felfedezes-tudomany-matematika-forma/
A láthatatlan kocka után két látható kocka is megjelent a tanszéken. Pék Johanna az év előadója, Sipos András az év gyakorlatvezetője díjat nyerte el a kari HK-tól.
A 2022. május 30-ai ünnepi szenátusi ülésen tanszékünk oktatója, Pék Johanna a Műegyetem Kiváló Oktatója kitüntetésben részesült. A kitüntetésben azon oktatók részesülhetnek akiket az összes általuk oktatott kurzuson együttvéve legalább száz hallgató véleményezett, és az egyetem minden karát figyelembe véve az első öt helyen szerepeltek. Szívből gratulálunk!
Tudj meg többet az új specializációról, amit az MGM, a Rajzi és a Sziltan tanszékek közösen hirdetnek meg. Innovatív és hiánypótló tárgyak, korszerű tudás jellemzi a képzést. Várunk minden érdeklődőt szeretettel! Prezentáció
A BME Alkalmazott Matematika Nap keretében Marjorie Senechal tart előadást Penrose Tilings and the Imagination címmel 2022. április 20-án 15:00 órakor a BME K épület 350-es termében. Az angol nyelvű előadás az 50 éves Penrose-féle csempézés tudományos, geometriai és művészeti hatását mutatja be.
2022. március 3-án, a Magyar Építőművészek Szövetségének székházában tartott előadást Domokos Gábor, a ÉPK professzora, A láthatatlan kocka címmel. Az előadásról, amely Morfológia és Geometriai Modellezés Tanszék és az MTA-BME Morfodinamika Kutatócsoport kutatási eredményeibe ad betekintést, felvétel készült, amely megtekinthető itt: www.youtube.com/watch?v=qeW8w4TFPTI
Tanszékünk oktatója, Pék Johanna tanárnő nyerte el az ÉPK hallgatóinak OHV véleményei alapján a karon az Év oktatója címet.
Tanszékünk oktatója, Pék Johanna tanárnő nyerte el a karon az Év gyakorlatvezetője címet, melyet a kari hallgatók szavazatai alapján a HK adott át.
Tanszéki oktatóink kezdeményezésére, a Brick Data szervezettel együttműködve elkészült a BIM szótár alapszókincsének magyar fordítása:
www.bimdictionary.com.
A fordítási projekthez a BME BIM Team Budapest LinkedIn csoporton keresztül lehet csatlakozni.
Szívesen látunk további közreműködőket!
A KépKocka kör közreműködésével készült egy rövid videó az Építészeti Informatika Laborról. Köszönjük a munkájukat! vimeo.com/mszo/epinflab
2018. szeptember 18-22. között Lodz-ban, Lengyelországban rendezték az eCAADe, a Számítógéppel segített építészeti tervezés oktatása és kutatása Európában nevű szakmai szervezet éves konferenciáját. Több, mint 40 országból voltak jelen, a tengerentúlról is jelentős számban képviseltették magukat a világ neves egyetemei. A mintegy 180 előadás közül kollégánk, Kovács Ádám Tamás prezentációját közönségszavazat alapján a Bentley Systems által alapított, a konferencia legjobb prezentációja díjjal jutalmazták.
Kedves Gábor!
Nagyszerű ember voltál! Szerettünk, és fájdalommal vesszük tudomásul, hogy már csak lélekben vagy köztünk.
Nyugodj békében!
Tanszékünk oktatója, Pék Johanna tanárnő nyerte el az Év előadója címet a kar hallgatóinak szavazata alapján.
Tanszékünk két TDK-zó hallgatója, Krajnyák Bence és Lajtos Levente harmadik helyezést ért el a BME, a Pro Progressio Alapítvány, valamint az Élet és Tudomány közös cikkíró pályázatán, Szerkesztett látás című munkájukkal. Beszámoló
Tanszékünk CAADencia az építészetben címmel nemzetközi workshopot és konferenciát rendez. A rendezvényre a CAAD szoftverek gyártóinak vezető tagjaival együttműködésben 2016. június 16-17-én a BME Építészmérnöki Karán kerül sor. A rendezvény központi témája az építészek változó szerepe annak tükrében, hogy az információtechnológia mennyire épül be a tervezési folyamatba.
A BME Építészmérnöki Kar a tavavszi félévben ismét megrendezi az Alkotóhetet. Tanszékünk a BME campusát bemutató fotó- és videótár létrehozását tűztük ki célul. Meghívott előadók segítségével ismerkedünk meg az épületfotózással, majd gyakorlott fotósok vezetésével dokumentáljuk az egyetem épületeit.
A Magyar Tudomány Ünnepe országos programsorozatához kapcsolódóan a tanszék munkakonferenciát szervez Geometriai modell és építészeti konstrukció a virtuális térben címmmel. 2015. november 10. 10:15–12:00 • Budapest, Műegyetem rkp. 3. K.ép. 2.em. 18.
Tanszékünkön jártak a linzi Johannes Kepler Universität webscience-el, e-learninggel, b-learninggel foglalkozó munkatársai prof. Johann Höller és prof. Johann Mittendorfer vezetésével. Tanszékünk munkatársai bemutatták az elmúlt öt évben fejlesztett oktatási módszereket, tananyagokat, a digitális eszközök e-learning és b-learning területén készített megoldásokat.
A BME Építészmérnöki Kar a tavaszi félévben ismét megrendezi az Alkotóhetet. Tanszékünk programja – a tanszéken oktatott tárgyakhoz kapcsolódva – az Alkotóhét témájául szolgáló Budai Vár egy épületén végzett virtuális geometriai beavatkozás.
A BME Építészmérnöki Karán – egyetemünk több éves ingatlanfejlesztési projektjének keretében – elkészült hatvan munkahelyes építész–informatika labor átadására 2013. február 15-én 10 órakor kerül sor. A labort dr. Péceli Gábor, egyetemünk rektora adja át a használóknak.
Külön köszönetet mondunk Frendl Ilonának és Frendl Ervinnek, valamint a Graphisoft R&D Részvénytársaságnak a laborok építéséhez nyújtott anyagi támogatásukért, és munkájukért a tervezőknek és a kivitelezőknek.
A BME K. épület ajtószámainak 2012. évi cserélése utáni állapotot mutató alaprajzok ❯
Peredy József emeritusz professzor köszöntése 80. születésnapján 2010. május 19-én az Oktatói Klubban.