Az AutoCAD az egyik legrégebbi, legelterjedtebb CAD program. Általános célú szerkesztőprogram, nem építészeti (CAAD) szoftver. Általános jellege és elterjedtsége miatt ismerete széles körben alkalmazható alapot jelent.
Elsőként egy (még konkrét lépték és méret nélküli) „tiszta” szerkesztési feladatot ismerünk meg: egy gótikus mérmű szerkesztését.
A leírásokban az ilyen háttérszínnel kiemelt szakaszokban találhatók az elméleti jellegű magyarázatok.
A szövegben nagyobbrészt a parancsok neve (begépelhető formája), és ikonja kerül ismertetésre, ugyanis ez dokumentálható a legjobban (legrövidebben, és -egyértelműbben), egyben ez a legidőtállóbb. A menük ugyanis olykor verzióról verzióra is átalakulnak – a parancsok viszont (a kompatibilitás fenntartása érdekében) ritkán változnak.
A parancsok neve a leírásban általában Így jelenik meg. A menüparancsokat a Menü • Almenü formátum jelöli, amikor pedig kifejezetten a parancs begépelt alakjáról van szó, azt ILYen módon jelöltem (a nagybetűvel írt rész az alias).
Egy kiadott parancs sokszor további adatokat kér be a működéséhez: az alsó parancssorba kiírja, milyen típusú adatokat vár, és/vagy opciókat kínál föl, melyek közül választva befolyásolható a parancs futása. Ha nem választunk az opciók közül, akkor az <alapértelmezés> lesz érvényes. A 2006-os verziótól már választhatjuk azt, hogy ezen információk a parancssor helyett inkább a kurzor mellett jelenjenek meg. Az opciók itt csak akkor jelennek meg, ha továbblépés előtt kötelező választanunk, vagy ha a megnyomjuk a [▽] billentyűt.
Az AutoCAD-ben a rajzolás és módosítás (általában) parancsok kiadásával történik (a kivételekkel később foglalkozunk).
Az AutoCAD terminológiájában rajzolás adott típusú rajzelemek elhelyezését jelenti (tehát rajzolásnak minősül pl. három egyenest érintő kör szerkesztése). Minden rajzelem jellemző pontjait, adatait bekéri a program (pl. a Vonal ⮂ Line végpontjait, vagy a Kör ⮂ Circle középpontját és sugarát). Néha több adatmegadási forma között választhatunk; pl. a kör esetén középpont és átmérő/sugár, 2 tengelyvégpont, 3 pont… E parancsok jellemzően a Rajz ⮂ Draw menüben kaptak helyet.
Az AutoCAD terminológiájában a módosítás a rajzban korábban elhelyezett rajzelemeket manipulálását (törlés, mozgatás, másolás módosítás…) jelenti, függetlenül attól, hogy ez új elem létrejöttét eredményezi-e (módosításnak minősül pl. a másolás, még akkor is, ha az eredeti rajzelem semmiféle változást nem szenved). E parancsok helye jellemzően a Módosítás ⮂ Modify menü.
Minthogy a módosítási parancsok már létező rajzelemek manipulálására szolgálnak, majd' mindegyiküknél szükséges a rajzelemek kiválasztása. Ezt – lévén az egyik leggyakoribb művelet – igyekeztek meg is gyorsítani: kiválaszthatjuk az elemeket egyesével (rákattintással), vagy csoportosan (Metsző ⮂ Crossing, ill. Ablak ⮂ Window típusú kijelöléssel), vagy akár az összeset egyszerre (MInd ⮂ All), vagy ha már előzőleg ki lett(ek) választva egy másik parancs számára, ugyanaz(oka)t az eleme(ke)t újra kiválaszthatjuk a Előző ⮂ Previous opcióval.
⯆ Kör (CirCle)⮠ 1, 2 🡪 értsd: kattintsunk az egér 1. (bal) gombjával nagyjából az alábbi ábrán látható 1, és 2 pontoknak megfelelő helyen
Mivel a parancsok lezárása mindig az ⮠ vagy a [Szóköz] billentyűvel történik, a következőkben nem jelöljük.
⯆ VOnal(Line) KÖZ(CEN) 3 QUA(QUA) 4 ⮠
(az utolsó ⮠ a parancs lezárására szolgál)
Mivel a vonalnak pontosan az előbbi kör középpontjában kell indulnia, a pont megtalálásához igénybe vehetjük a már megrajzolt rajzelemek jellemző pontjainak azonosítására szolgáló tárgyrasztert, jelen esetben a kör középpontját azonosító KÖZéppont ⮂ CENter, illetve a negyedpontját megadó QUAdráns ⮂ QUAdrant opciókat, melyek segítségével mind a kezdő-, mind a végpont megadható a kör kontúrjára kattintva.
A tárgyraszterek ⮂ OSnap megadására persze nem a gépelés a leggyorsabb módszer: elérhetők a kurzor menüből is, amely az egér 3. (középső) gombjával, vagy a [Shift] + 2. (jobb) gombbal), a kurzor aktuális pozíciójában jeleníthető meg!
Még ennyit sem kell azonban dolgoznunk: a futó tárgyraszter ⮂ running object snap beállítás lehetővé teszi ugyanis, hogy tetszőleges számú tárgyraszter folyamatosan aktív legyen. Ezt a segítséget az [F3] billentyűvel, vagy vagy az alsó státuszsor TRASZTER ⮂ OSNAP gombjára való kattintással kapcsolhatjuk ki-be.
Természetesen annak nincs értelme, hogy minden tárgyraszter ⮂ OSnap mód folyamatosan aktív legyen: megadható, hogy épp melyeket akarjuk bekapcsolni. Erre legegyszerűbb módszer talán, ha az előbb említett gombra a 2. (jobb) egérgombbal kattintunk, majd a megjelenő menüből a Beállítások ⮂ Settings opciót választjuk, és a megjelenő panelen bejelöljük a használni kívánt opciókat. Mindenképp célszerű bekapcsolni például a VÉGpont ⮂ ENDpoint, és METszéspont ⮂ INTersection opciókat, mert a következőkben sokszor lesz rájuk szükségünk.
Ha pl. (csak) a KÖZéppont ⮂ CENter mód van beállítva, és a VOnal ⮂ Line rajzolása során a körhöz közelítünk a kurzorral, a kör középpontjában egy kis kör tűnik föl, jelezve, hogy ha most kattintunk, a kör középpontja lesz kiválasztva.
Ha mind a KÖZéppont ⮂ CENter, mind a QUAdráns ⮂ QUAdrant opció aktív, a program a közelebbi tárgyraszter pontot találja meg, s ilyenkor elég reménytelennek tűnhet a középpont megfogása, mégis van megoldás.
Első lehetőség, hogy az épp futó beállítást egy pont kiválasztásának idejére a fönt leírt módon „fölülbíráljuk”!
Második, hogy a körvonalra visszük az kurzurt, majd (körülbelül) a középponthoz, ahol ekkor jutalmul föltűnik a köröcske.
Harmadik, hogy a körvonalon maradva megnyomjuk a [TAB] billentyűt, mire a program sorra megmutatja nekünk az aktuális beállítások mellett elérhető tárgyraszter pontokat. (Dinamikus adabevitel mellett nem használható!)
Mivel a következőkben jobbára függőleges és vízszintes vonalakat fogunk húzni, érdemes bekapcsolni az Orto ⮂ Ortho módot, mely csak merőleges rajzolást, ill. mozgatást engedélyez.
Az Orto ⮂ Ortho mód ki-be kapcsolható az [F8] billentyűvel, vagy az alsó státuszsoron a megfelelő gombra kattintva. (Aktuális állapota a gomb állapotából látható.) Fontos tudni, hogy a tárgyraszter ⮂ Osnap beállítások „fölülbírálják” ezt a korlátozást: ha a végpont-fogás aktív, és egy vonalra kattintunk, akkor mindenképp a vonal végpontja kerül kiválasztásra, tekintet nélkül arra, hogy az orto mód aktív vagy sem!
A legördülő menüből kiadott parancs legtöbbször megszakítja az előző parancsot, egyes transzparens parancsok viszont egy másik parancs futása közben, annak megszakítása nélkül is működnek (ilyen az Orto ⮂ Ortho, és Traszter ⮂ OSnap parancs is). Hogy azért ne legyen ennyire egyszerű, transzparens módban a parancsokat a ' jellel kell kezdeni (pl. 'Zoom) – ezért azután egyszerűbb megjegyezni a hozzájuk rendelt funkcióbillentyűt (vagy az ikonparacsot használni).
Fontos, hogy a 3 pont ne essen semmilyen rajzelemre, és (hogy a tükrözési tengely függőleges legyen) nagyobb kell legyen a 2 ponttól vett távolsága y, mint x irányban.
⯆ Tükröz(MIrror) 1 ⮠ FEL(MID) 2, 3 ⮠ 🡪 az első ⮠ -rel azt jelezzük, hogy nem akarunk további rajzelemeket kiválasztani; a másodikkal elfogadjuk, hogy az eredeti rajzelem (azaz az első kör) nem törlődik – ha kizárólag az új körre lenne szükségünk, itt igennel ⮂ Y kéne válaszolnunk
⯆ VOnal(Line) 4, 5 ⮠ 🡪 e vonalat csak a könnyebb megértés, és a manuális szerkesztéshez való hasonlóság megőrzése érdekében húzzuk be
Az utolsó parancs újra kiadható ⮠ -rel, így a parancs ismételt kiadása nélkül is új vonal(ak)at rajzolhatunk. Ezúttal igenis kattintsunk a rajzelemekre: a tárgyraszter így "fölülbírálja" az ortho módot, s annak bekapcsolt állapota ellenére ferde vonalakat húzhatunk:
⯆ ⮠ 6, 7, 8 ⮠ 🡪 a vonalrajzolás nem szakad meg, így a folytonos vonalak gyorsabban rajzolhatók
A háromszög oldalait érintő kör legegyszerűbben három pontjával (azaz a 3P opcióval) rajzolható meg:
⯆ Kör(CirCle) 3P ÉRI(TAN) 1 ÉRI(TAN) 2, FEL(MID) 3
A két további kör (a parancs újraindításához ⮠ -t ütve):
⯆ ⮠ 4, 5 ⮠ 6 ÉRI(TAN) 7
A segédkör tükrözése:
⯆ Tükröz(MIrror) 8 ⮠ 9, 10 ⮠
⯆ Radír(Erase) 1, 2, 3, 4, 5 ⮠
⯆ Metsz(TRim) 6, 7, 8 ⮠ kattintsunk a körök fölös részeire, ⮠
⮠ 9, 10, 11, ⮠ metsszük le a köröket, míg már csak a következő ábrának megfelelő ívek maradnak, majd ⮠
A Metsz ⮂ TRim parancsnál csak a vágóélként használt elemeket jelöltem.
Metszés után a körök megmaradt darabjai – logikus módon – már nem Kör ⮂ Circle, hanem Ív ⮂ Arc rajzelemek lesznek!.
A vonallánc ⮂ LwPolyLine íves és egyenes szakaszokból álló vonal, melyben nem lehet szakadás, vagy elágazás:
– rajzolható pl. a VLánc(PLine), Tégl(RecTang), vagy Poligon(PolyGon) parancsokkal,
– vagy létrehozható a VLEdit(PEdit), paranccsal Ív ⮂ Arc, Vonal ⮂ Line, vagy más vonalláncok egyesítése ⮂ Join révén.
A rajzelemek kiválasztása nem csak egyesével történhet. A rajz üres részére kattintva, majd az egér elmozdítása után mégegyszer kattintva egy téglalapot jelölhetünk ki.
Ha a két kattintás között az egeret bal felé mozdítjuk, Metsz ⮂ Crossing típusú kijelölést végzünk - ekkor minden, az ablakon belül lévő, vagy azt metsző rajzelem ki lesz választva.
Ha viszont a két kattintás között az egeret jobb felé húzzuk, Ablak ⮂ Window kijelölést végzünk - ekkor csakis a teljes egészükben az ablak belsejébe eső rajzelemek lesznek kiválasztva.
E kijelölés-típusok használatát közvetlenül is kezdeményezhetjük, a M ⮂ C, ill. A ⮂ W opció begépelésével. Választhatunk téglalap helyett poligon alakú kijelölő-területet (MP ⮂ CP, ill. AP ⮂ WP), vagy metsző vonalat (Felfűz ⮂ Fence is.
Ha egy új módosító parancshoz újból a legutóbb kiválasztott elemeket akarjuk kijelölni, újra-kiválasztásukra használhatjuk az Előző ⮂ Previous opciót: kiválasztáskor egyszerűen írjunk egy E-t ⮂ P-t.
Az utolsó kiválasztási művelet hatására kijelölt elemek kijelölésének visszavonására a Vissza ⮂ Undo opció szolgál. Ha csak bizonyos elemek kijelölését kívánjuk törölni, a Kivon ⮂ Remove opcióval megfordítható a kijelölés iránya. Az új elemek kijelöléséhez való visszatérésre az Hozzáad ⮂ Add opciót használhatjuk. Az összes rajzelem az ALL opcióval jelölhető ki.
Ha azt szeretnénk, hogy az elemek kiválasztásakor mindig tudjuk, a program melyiket fogja megtalálni, állítsuk a SORTENTS változót 127-re (általában ez az alapérték). E beállítással biztosítható, hogy (mind megjelenítéskor, mind kiválasztáskor) a program a megrajzolási sorrend szerint sorolja az elemeket: azaz több, egymást fedő vonal közül mindig az utolsóként rajzolt látszik a monitoron, és rákattintással az is kerül kijelölésre.
⯆ Vledit(PEdit) 1Egyesít(Join) 2, 3 ⮠ ⮠
A kiválasztott elemet a program automatikusan vonallánccá konvertálja, ha a PEDITACCEPT változó értéke 1.
⯆ Lépték(SCale) 4 ⮠ 5 1/15 🡪 a profil aránya az alapkörhöz képest
⯆ Mozgat(Move) E(P) 🡪 újra-kiválasztás ⮠ 6, 7 🡪 profil elmozdítása
⯆ Lépték(SCale) E(P) ⮠ FEL(MID) 8 1/5
🡪 a középső szakasz aránya a teljes profilhoz képest
Az Párh (Offset) paranccsal egy meglévő rajzelem olyan (párhuzamos) másolatait állíthatjuk elő, melyek minden pontja egyenlő távolságra van az eredeti elemtől. Választhatunk, hogy ezt a merőleges távolságot adjuk-e meg (akár mérettel, akár két pont távolságával), vagy a Kijelölt (Through) opcióval egy pontot, amin a másolatnak át kell mennie. A parancs a megadott beállítással megszakításig fut; megjegyzi, és következő indításkor alapértelmezésként fölkínálja az utoljára használt értéket/beállítást.
⯆ Párh(Offset) K(T) 1, 🡪 rajzelem kijelölése 2, 🡪 a pont, melyen a másolat át kell menjen… és mégegyszer: 3, 4 ⮠
⯆ Párh(Offset) 5, 6, 🡪 a távolság nemcsak numerikusan, hanem két pont kijelölésével is megadható 7, 🡪 rajzelem kijelölése 8 🡪 itt már csak azt kell megadni, az új elem melyik oldalra kerüljön
⯆ Szétvet(EXplode) Mind(All) ⮠ 🡪 a rajz minden elemét szétrobbantjuk
⯆ Radír(Erase) 9, 10, 11, 12, 13 ⮠
⯆ Tükröz(Mirror) 1, 2 ⮠ VÉG(END) 3, 4 Y ⮠
⯆ Zoom 5, 6
Ha a rajz egy részletét akarjuk kinagyítani, alkalmazhatjuk a Zoom parancs Ablak (Window) opcióját (Z A(W)). Mivel ez a parancs alapértelmezésű funkciója, elég a Zoom parancsot kiadni, máris mutathatjuk a kinagyítani kívánt téglalap alaú terület két átellenes sarokpontját.
Az előző nézethez a Zoom parancs Előző (Previous) opciójával térhetünk vissza.
Ha kedvezőbb nézetet keresünk, célszerű lehet a Zoom parancsot valósidejű (real time) módban használni (Zoom⮠ ⮠ , vagy a megfelelő gomb a Standard eszközsoron): ekkor a kurzor nagyító alakú lesz, és az egeret (lenyomott gombbal) fölfelé húzva nagyíthatjuk, lefelé húzva kicsinyíthetjük a képet. Ha nem a kívánt rész van a kép közepén, kattintsunk a jobb gombbal, és az előugró menüből válasszuk a Tol (Pan) parancsot – ekkor az egér húzásával a rajz képét tetszőleges irányban mozgathatjuk.
A nézet módosítására használató a görgős egerek görgője is: fölfelé görgetve nagyíthatjuk, lefelé görgetve kicsinyíthetjük, lenyomva tartott görgővel pedig eltolhatjuk a képet.
Használhatjuk a Rajz • Sraffozás (Draw • Hatch) menüpontot, a Sraffoz (Hatch) parancsot, vagy a megfelelő ikonparancsot.
Mivel a sraffozás csak zárt területre működik, előbb (meg kell rajzolnunk az alsó határoló élt is!
A kitöltendő terület megadható az azt határoló rajzelem(ek) kiválasztásával, vagy közbülső pont(ok) megmutatásával (ekkor a program megpróbálja megkeresni a határvonalakat).
Ha a sraffozás megrajzoláskor az Asszociatív (Associative) választó-kapcsoló aktív, a sraffozás követi a határvonalként használt elemek alakjának módosítását. (Természetesen a határolóélek törlésekor az asszociativitás megszűnik.)
Legegyszerűbb a tömör (Solid) kitöltés, vagy az Egyéni (U) sraffozás, melynél csak a vonalak szöge és távolsága adható meg.
Ha a sraffozás rátakar a határoló vonalra, hátrébb helyezhető egyedileg (DrawOrder), vagy általánosan (HatchToBack).
A módosítási parancsok több közös vonással bírnak.
Radír (Erase):
Parancs + Elemek
Rajzelemek törlése.
Másol (Copy):
Parancs + Elemek + Bázispont + Végpont(ok)
Rajzelem(ek) másolása adott hely(ek)re, ill. eltolással.
(A parancs megszakításig fut.)
Mozgat (Move):
Parancs + Elemek + Bázispont + Végpont
Rajzelem(ek) mozgatása adott adott helyre, ill. adott eltolással.
Forgat (ROtate):
Parancs + Elemek + Bázispont
🡪 forgatási középpont + Szög (pl.: -30)
Rajzelem(ek) elforgatása adott pont körül.
A Bázispont megadása után választható Másol (Copy) opcióval mód van elforgatott másolat létrehozására.
Az R opcióval Szög megadható
egy referenciaszög, és egy új szög különbségeként.
A referenciaszög megadható két ponttal,
az új szög pedig egy új ponttal (a Bázispont-hoz képest),
vagy – a P opcióval – két új ponttal.
Metsz (Trim):
Parancs + Vágóéllista + Törlendő szakaszok
Rajzelemek metszése a vágóélként kiválasztott elemekkel való metszéspontjaik, ill. végpontjaik között.
Elér (Extend):
Parancs + Céllista + Elemek
Rajzelemeknek meghosszabbítása kiválasztott célelem(ek)ig.Ha (a vágóélek megadása után) a [Shift]-et lenyomva kattintunk egy elemre, metszéskor is hosszabbíthatunk (és fordítva).
Lekerekít (Fillet):
Parancs + Két elem
Két vonal, ív, kör, vagy ellipszis ill. egy vonallánc két szegmense közé adott (akár 0) sugarú lekerekítő ív szerkesztése.
(Vonallánc esetén csak szomszédos, vagy egy szegmenssel elválasztott szakaszok.)
Speciális használati módja a két párhuzamos vonal közti lekerekítés (átmérő = távolság), illetve a 0 sugarú lekerekítés (azaz összekötés), amihez a második elemre a [Shift]-et lenyomva kell kattintsunk.
A Sugár (Radius) opcióval adható/mutatható meg a lekerekítés sugara (Parancs + R + Sugár).
A Metsz/NemMetsz opciókkal szabályozható, hogy az eredeti vonal(ak), ív(ek), vagy vonallánc-szakasz(ok) metszéssel és/vagy hosszabbítással csatlakozzanak-e a lekerekítő ívhez (a kör és az ellipszis soha nem törik meg).
Letör (Chamfer):
Parancs + Két elem
Két metsző vonal közé egy letörő vonal szerkesztése.
Táv.. (Dist): letörési távolságok megadása/mutatása (Parancs + D + Értékek).
Stretch (Nyújt):
Parancs + Elemlista + Vektor
Rajzelem(ek) metszéssel kijelölt (M(C), ill. MP(CP)) csomópontjainak elmozdítása a többi csomóponthoz képest, és a metszett élek nyújtása.
(A teljes egészükben a kijelölésbe eső (ill. nem nyújtható) kiválasztott elemek elmozdulnak.)